A hétvégén Ptujban megrendezett 6 ország veterán válogatott viadalon a magyar csapat nagyszerűen szerepelt! A férfi-női összesített versenyben a harmadik helyen végeztünk 318,5 ponttal mindössze 9,5 ponttal lemaradva a nagyon erős cseh válogatott mögött (328 pont), a pontversenyt az osztrákok nyerték 363,5 ponttal. Ami óriási teljesítmény, hogy a a férfi pontversenyt viszont mi nyertük meg 192 ponttal a 190 pontos Ausztria előtt!!! A magyar hölgyek a harmadik helyen végeztek 126,5 ponttal. Az osztrákok a kiegyensúlyozott teljesítményüknek köszönhetik az első helyet, mindkét csapatuk sok pontot szerzett. Ahhoz, hogy tudjuk értékelni a magyar csapat nagyszerű teljesítményét csak meg kell nézni, hogy Arhuis-ben az osztrákok és a csehek is kb. háromszor annyi érmet nyertek , mint mi, vagyis sokkal nagyobb a válogatásnál a mozgásterük.

A magyar csapat 4 első, 4 második és 6 harmadik helyet szerzett és sokkal kisebb volt most a második helyezett csapat mögött a lemaradásunk, mint tavaly (akkor 98 ponttal Ausztria és 73 ponttal Csehország mögött végeztünk a harmadik helyen.) Ez mindenképpen komoly fejlődést jelent és ha néhány atlétánk, akik tavaly megnyerték a számukat (Ignáth Antal, Fábián Zoltán) ott lehettek volna, akkor most is már második helyen végezhettünk volna. A csapattagok értékelését egy másik írásban fogom leírni, de nagyon örülnék, ha sokan és sokat írnátok az átélt versenyről, a hangulatról, a körülményekről, s arról, hogy kinek mit jelentett válogatottnak lenni, egy kis összetartó csapathoz tartozni.

Minden magyar atlétának nagyon köszönöm a sokszor hősies, erőn felüli helytállást, a csapatért hozott áldozat vállalást. Pontosan ezért nagyszerű egy ilyen válogatott viadal, végre egymásért küzdöttünk.

Eredmények

---------------------------------------------------------------------------------------

GYÁSZHÍR 

PALLAY SÁNDORNÉ

(Nyitrai Zsuzsanna )

(1948 -2017 )

Nagy veszteség érte a magyar atlétikát : hosszú betegeskedés után

elhúnyt a legsikeresebb szenior atléta. Felnőttként többszörös bajnok,

14 éven át válogatott volt, s az olimpiai szinttől csak cm-ek választották

el. Az Érdemes Sportoló kitüntetést háromszor kapta meg.

Szeniorként igen sokszor győzött súlylökésben , diszkoszvetésben és

speciális dobószámokban. A sok országos bajnoki cím mellett kétszeres

világbajnok, hatszoros Európa-bajnok és 30-szoros bajnok ( !) speciális

dobó világbajnokságokon. Több világcsúcsot is felállított, melyek közül

az antik diszkosszal elért eredményét húsz éve nem szárnyalták túl.

Életeleme volt a versenyzés: még júniusban Kiskunhalason ( betegen )

több dobószámot megnyert.

Fiatalon a DVTK sportolója volt, majd az ÉSZAK SE szenior klubnak,

ahol évekig elnökhelyettesi teendőket is ellátott.

Búcsúzunk a kiváló sportembertől, a felkészült edzőtől ,a szerény és

kedves sporttárstól.

(CSorba Z.)

---------------------------------------------------------------------------------------------

2017.augusztus 26.-án a Szlovéniában található Ptuj nevű városban megrendezendő 6 ország veterán válogatott viadalra ma elküldtem a magyar csapat nevezési listáját a rendezőknek.  Az alábbi piros színű linkre kattintva meg lehet nézni a csapat listát.  Remélem idén is sikerül egy jó szellemű, összetartó, egymásért küzdő csapattal részt vennünk ezen a nagyon jó hangulatú versenyen és igyekezni fogunk jó eredmények elérésével országunk hírnevét öregbíteni.

A magyar csapat

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Felkerült a Veterán OB versenykiírása a versenynaptárba. 2017.06.24. Ikarus pálya , Budapest

Ebben az évben Szlovéniában, Ptuj nevű városkában lesz a 6 ország veterán válogatott viadal megrendezve, 2017.augusztus 26.-án.

A válogatottba való bekerülés elve változatlan, a kiírt versenyszámokban az abszolút két legjobb eredményt elért atléta kerülhet be. A 2016-ban és 2017-ben elért eredményeket tudom figyelembe venni. A múlt évi tapasztalatokat is figyelembe véve annyi változás lesz a csapat összeállítása során, hogy ebben az évben nem készítek folyamatosan ranglistákat, mert annak ellenére, hogy rengeteget dolgoztunk rajta, sokan nem kívántak különböző okokból részt venni a válogatott viadalon, pedig a teljesítményük alapján helyük lett volna a csapatban. Az okok anyagi megfontolás, sérülés, más sokkal fontosabb program vagy időhiány volt. Természetesen mindez elfogadható, de akkor felesleges ennyit dolgozni a ranglistákon.

Ebben az évben megfordítom a válogatási folyamatot és azokból állítjuk össze a csapatot, aki megtiszteltetésnek tekintik a válogatottba való bekerülést, aki rá tud szánni 1-2 napot a szabadságából, aki vállalja az utazás, a szállás, a versenyzés, a nevezés , esetleg a közös vacsora költségeit és aki ezen feltételek alapján kialakuló csapatban az abszolút első két hely valamelyikét a teljesítményével eléri. A várható költségek egy éjszaka ott alvás esetén és ha legalább ketten utaznak egy személyautóval akkor 25.000 Ft/fő körül várhatóak.

Ezért mostantól várom a jelentkezőket, akik vállalják a leírt feltételeket és úgy gondolják, hogy elegendő a teljesítményük a csapatba kerüléshez. Ha többen jelentkeznek egy-egy számra , mint 2 fő, akkor a teljesítmény táblázat alapján kiszámítom a 2 legjobb eredményt. A jelentkezéskor kérem, hogy azt az eredményt, amellyel a csapatba szeretnétek bekerülni pontosan adjátok meg, időpont, helyszín és eredmény leírásával. Ha ezt olyan versenyen értétek el, amelynek eredményeit nem lehet vagy nehéz megtalálni, akkor a verseny jegyzőkönyvét is kérném.

Szállás és utazás megszervezésében igény esetén ebben az évben is segítek, de a költségeket Nektek kell elintézni a megadott Hotelnél. Természetesen egyénileg is lehet szállást foglalni, ha a felkínált Hotel nem felel meg vagy drágának találjátok vagy már nem lesz ott hely . A nevezési és vacsora díjakat pedig az utazás előtt el kell nekem juttatni valamilyen úton, mert azt egy összegben, Euróban kérik majd a szervezők a verseny előtti megbeszéléskor, augusztus 26.-án 13 órakor. Valuta átváltással nem szeretnék foglalkozni vagyis tényleg Euróban kérem majd. Ezt az összeget ott is átadhatjátok 13 óra előtt.

Idén nagyon szeretnénk még erősebb csapattal versenyezni, mert a tavalyi évben néhány számban beugrókra volt szükségünk, amit végül is a többpróbázóink segítségével sikerült megoldani, amiért most is szeretnék nekik köszönetet mondani.

Mindenkinek sérülés mentes jó felkészülést, kiváló formát és szép eredményeket kívánok.

A versenykiírás és az időrend angolul megtalálható a versenynaptárban és több helyre felteszem a Facebookon is.

Hajrá Magyarok!!

Kőrösi István csapat kapitány



GYÁSZHÍR. 2016.10.17.

A mai napon hosszú betegség után elhunyt Makó Ernő, volt válogatott kiváló rúdugrónk, 

sokszoros veterán világ és Európa bajnokunk. Élt 61 évet.  Nyugodj békében.

Makó Ernő   1955-2016



Felkerült a gyulai verseny eredménye a versenynaptárba.


Magasugrók figyelem! 

Bonyhádon október 11.-én lesz egy verseny csak magasugrásban, minden korosztály részére. A versenykiírás megtalálható a MASZ honlapján.

Lesz még két verseny októberben, sajnos mindkettő október 15.-én. 

Szegeden az évadzáró dobóverseny, Kassán  pedig egy olyan verseny, amilyen Nyitrán szokott lenni minden ősszel, sok

versenyszámmal. Reméljük kitart a jó idő addig. Feltettem a kiírásokat a versenynaptárba.

Október végén pedig az év fő versenye a VB lesz Perth-ben.

A FORTUNA verseny eredményei megtalálhatóak a versenynaptárban.

Felkerült a 2016.08.27.-ei Uri J. és Farkas B. ugró emlékverseny kiírása a versenynaptárba. A verseny a Vasas pasaréti úti Sportcentrumában lesz idén, nem a Honvéd pályán!

6 ország viadala eredmények, 2016.Cejkovice

Általános tudnivalók Cejkovice 2016


Felkerült a július 9.-i 6 ország viadal műsorfüzete a versenynaptárba.

A szombati veterán OB-n van az utolsó lehetőség a július 9.-ei 6 ország veterán válogatott viadalon bekerülni a csapatba. A feltöltött táblázatban azoknak a neve van vastag betűkkel szedve, akik a jelenlegi állás szerint csapattagok lennének. Akik sérülés, betegség vagy egyéb okokból (pl. nem reagáltak a sok helyen, többször megírt felhívásra, vagy nem elérhetőek vagy nem tudják vállalni a költségeket) nem szerepelnek már a listán, hogy tisztább legyen a kép. Aki érdekelt a lista alapján vagy az OB-n úgy érzi, hogy jó eredménnyel esetleg bekerült az első kettő közé kérem minden képen keressen meg az OB-n hogy ott helyben kiszámoljam az eredményét vagy egy utazás és szállás egyeztetésre. Vasárnap le kell zárnom a keret kijelölést, el kell küldenem a cseh szervezőknek pontos születési adatokkal és eredményekkel, esetleges konkrét szállás igénnyel s csak olyan atlétákat tudok figyelembe venni, akikkel egyeztettem és biztosan vállalják a szereplést , az utazást. Szeretnénk komplett, erős csapattal kiállni. Most szombaton voltam a cseh bajnokságon és egyeztettem az ottani vezetőkkel, szeretettel várnak. Küldtek két konkrét szállás címet, ahol még van szabad szoba a számunkra, de ezt legkésőbben a jövő hét elejéig le kell foglalni, ha valakinek szüksége van szállásra. Utazásban is tudunk esetleg segíteni, felteszem majd idea szabad helyek számát és hogy hol lehet beszállni illetve a gépkocsivezető elérhetőségét. Még egyszer kérem, hogy az OB-n vagy utána egyeztessünk, ha lehet ne pont akkor, amikor a hármasugrásban versenyzek. Telefonon is elérhettek vagy levélben.

A táblázat a versenynaptárban a viadal mellett megtalálható és a ranglisták rovatban is.

Mindenkinek jó versenyzést Kőrösi István 06-20-9764581 korosigeoterv@gmail.com

2016.május 7.én  Atlétikai verseny ismét Szegeden.  

2016.augusztus 27.-én lesz idén az Uri József és Farkas Balázs ugró emlékverseny, de nem a Honvéd pályán, hanem

Pasaréten a Vasas pályán.

A versenynaptárba bekerültek a kiírások.


Információk és felhívás a válogatott viadalon szereplő atléták részére!!! Kérem, hogy minden érdekelt olvassa el figyelmesen és ha van ideje rövid időn belül jelentkezzen nálam a kérdésekre adott válasszal. 

Az alul látható piros linkre kattintva lehet elolvasni a tájékoztatót.

Válogatott viadal 2016.07.09. Fontos információk!


Az alábbi linken meg lehet nézni a Sport 1 TV-ben készített műsort, ahol Fazakas Erzsébet műsorvezető (korábbi 190-es kiváló magasugró!) beszélgetett a veterán atlétikáról Gajdos Tamással és velem. Nagyon jó éreztük magunkat, gondolom a kedves műsorvezető személyisége és a téma miatt is.

http://www.sport1tv.hu/Videok/2016/03/11/mai_gajdo...


A téli szezon fedett pályás eredményei felkerültek a versenynaptárba.

Továbbá a nyári válogatott viadal válogatott kerete is felkerült a veterán válogatott rovatba. Ez a keret folyamatosan változhat, ha valaki jobb eredményt ér el az eddigieknél és a júniusi országos bajnokság lesz az utolsó alkalom bekerülni a keretbe.

Végre elkészült a téli dobóbajnokság kiírása, amelyet feltettem a versenynaptárba. 2016.március 12.  Ikarus és Honvéd pálya.


Megérkezett a szlovák fedett pályás bajnokság magyar nyelvű kiírása! Köszönet illeti érte 

Petőcz Károly barátomnak, aki már sokszor lefordította nekünk  a szlovák nyelvű kiírásokat.


Elkészültek és felkerültek a honlapra a 2015-ös ranglisták! Lehet nézegetni, hogy az abszolút ranglistákon ki hol foglal helyet és hogy kik kerülhetnek be a válogatott keretbe. Elvileg a ranglista első két helyezettje lesz a két induló számonként, de sérülés, elfoglaltság vagy egyéb okokból elképzelhető, hogy nem mindenki tud részt venni a nyári válogatott viadalon. Ilyenkor a sorban utána következő léphet a helyére.

További külföldi bajnokságok kerültek fel a versenynaptárba. A cseh, a horváth  és a Balkán bajnokságról kaptunk némi információt. 

Lassan elkészülnek a 2015-ös ranglisták azokban a számokban, amelyekben a válogatott viadal megrendezésre kerül. A veterán válogatott és a ranglisták menüpontban is megtaláljátok.

Felkerült a versenynaptárba a 2016-os szlovák fedettpályás veterán bajnokság kiírása. Pozsonyban lesz 2016.február 21.-én      Sajnos egyelőre szlovákul olvasható a kiírás.

Nevezési határidő 2016.február 19.

Felkerültek az első versenyek a 2016-os versenynaptárba! 

Jó felkészülést és versenyzést mindenkinek!




November 7.-én Szegeden rendezik az év utolsó pályaversenyét! Ritka lehetőség, hogy még novemberben is lehet szabadtéren versenyezni. Reméljük, hogy az időjárás is kegyeibe veszi a versenyen indulókat. Köszönjük a rendezőknek ezt a remek lehetőséget.

A kiírás a versenynaptárban található.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




Felkerült a versenykiírások eredményei közé a gyulai verseny. A versenyen 4 országos csúcs is született!!!  Magasugrásban az örökifjú Kovács István az M85 éves korosztályban 91 cm-el, a fantasztikus rugókkal megáldott Sára István az M65 korosztályban 156 cm-el , a női diszkoszvetésben a W65 -ös korosztályban a sokoldalú és mindig megbízhatóan versenyző Gosztolai Mária 30,11 m-el és végül e cikk írója Kőrösi István, aki 4 nappal a verseny előtt lépett be új korcsoportjába, az M65-ben hármasugrásban 10,77 m-el ért el új országos csúcsot. Ez utóbbi eredménnyel kiérdemeltem a verseny legjobb eredményéért a különdíjat, a gyönyörű ajándékkosarat. 

A verseny több számban is magas színvonalú és kiválóan megrendezett volt. Nem nagyon emlékszem arra, hogy magyar veterán versenyen magasugrásban 6 hölgy és 5 férfi induló lett volna és két országos csúcs egy versenyen belül.

Az eredmények színvonalát az mutatja, hogy ha az aktuális világranglistára feltennénk ezeket az eredményeket, akkor a Sára István magasban a harmadik, Kőrösi István hármasban a második helyre kerülne. Megpróbálok regisztrálni majd erre a honlapra és rendszeresen feltenni majd az eredményeket , s akkor mindenki nézegetheti majd, hogy hol is áll a ranglistán. Jó lenne , ha mások, versenyrendezők is regisztrálnának ide és akkor biztos sokkal több magyar eredménnyel találkozhatnánk rajta.

Itt van a világranglista linkje.

https://athleticsrankings.com/rankings.php?gender=...

Köszönjük a rendezőknek az áldozatos munkájukat és ezt a jó hangulatú, színvonalas versenyt.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megkaptam és feltettem a versenykiírások eredményei közé a tatai LSW speciális dobószámok világbajnokságának magyar eredményeit.

Sajnos a kapott formátum miatt minden eredményt nem lehetett feltölteni, csak a kigyűjtött magyar eredményeket egy külön

fájlban. 

A versenynaptárban megtalálható már az szeptember 26.-án megrendezendő nyitrai verseny kiírása is.

Felkerült a versenykiírások közé a 2015.09.19.-én megrendezendő gyulai verseny kiírása.

2015.09.26.-án Nyitrán lesz a hagyományos őszi verseny. Amint kapok kiírást, felteszem ide.




Kedves Veterán atléták!

Nagy örömmel jelenthetem be, hogy a cseh veterán szövetségtől , Válent Gézától (kiváló, világklasszis diszkoszvető volt) kaptunk egy igen választ arra, hogy szívesen részt vennénk a 2016-os , most már ötös csapatversenyen!

Idén Salzburgban rendezték meg a négyes viadalt osztrák, cseh, szlovén és horváth veterán válogatottak részére . Felvettem az osztrák szervezőkkel a kapcsolatot és ők irányítottak a jövő évi viadal szervezőihez, a cseh veteránokhoz.

Jövőre Csehország déli részén lesz a verseny, 2016.július 9.-én. A város még nincs kijelölve.

A versenyen női és férfi 100,400, 1500 m és 4x100 váltó, távol, magas, rúd, hármasugrás, súly, gerely, diszkosz, kalapács, nehéz kalapács számok lesznek. Vagyis most a dobók nem panaszkodhatnak, legtöbb szám a dobóknál lesz.

Minden országból számonként 2 előre megadott versenyző lehet, de versenyen kívül többen is indulhatnak. Egy versenyző maximum két számban indulhat és a váltóban. A váltó összéletkora 200 év kell legyen legalább a férfiaknál. a hölgyeknél 180 év.

Az értékelés az osztrákok önműködő táblázata alapján történik, versenyszámonként a korszorzó alapján kiszámított abszolút sorrend alapján.

A táblázat és az idei versenyük eredménye megtalálható már a szamosz.hu honlapon.

Ennek megfelelően már most el kell kezdeni a felkészülést, a csapat összeállítását, hogy jövő nyáron komplett, jól felkészült csapattal

utazhassunk ki. Érdemes sok embernek a versenyeken ezekben a számokban indulni mostantól, mivel figyelembe veszem az eredményeket a csapat összeállításnál, felállítom az abszolút ranglistát ezekben a számokban.

Még nem tudom hogy milyen kinti költségekkel kell számolnunk: szállás költség, nevezési díj. Levélben megkérdeztem, de még nem kaptam rá választ.

Tárgyalást kell kezdenünk a Magyar Atlétikai Szövetséggel, hogy felvehessük a hivatalos válogatott viadal megnevezést, hogy Magyarország néven versenyezhessünk és remélhetőleg megkapjuk

az erkölcsi és valamilyen mértékű anyagi támogatásukat is.

A napokban teszem közzé a jó hírt az atléták közösségi oldalain, remélem mindenki hasonló lelkesedéssel fogadja a hírt.

Mivel jövőre Európában nem lesz szabadtéri EB, ezért ez a verseny a nyár kiemelkedő eseménye lehet, ami kellő motivációt adhat sok embernek. Olyanoknak is, akik eddig nem indultak veterán versenyeken (régi atléták), de a válogatottság lehetősége megdobogtatja a szívüket.

A fejleményekről mostantól folyamatosan tájékoztatok mindenkit.

Hajrá Magyarok! Kőrösi István szervező

_______________________________________________________________________________________________________________________________

Felkerültek a 2015-ös szlovák és a hétvégi magyar veterán OB eredményei a versenynaptár rovatba.

Kedves dobóatléta barátaim nem nagyon küldik el a versenyeik eredményeit, így persze azokat nem tudom feltenni addig.

______________________________________________________________________________________________________________________________

Salzburgban rendezték meg július 11.-én a négy nemzet válogatott viadalát. Sajnos még nélkülünk.

Érdemes az eredmények között böngészni, mert sok kiváló eredmény született. Az eredmények korszorzóval felszorzott értéke adja talán

a legjobb támpontot ahhoz, hogy az egyes versenyszámok eredményeit összehasonlíthassuk, na meg a pontértékben kifejezett teljesítmény.

Azon leszek, hogy jövőre a magyar csapatot is meghívják erre a nagyszerű versenyre, de ahhoz, hogy helytálljunk össze kell fogni és egy jól 

szervezett, erős csapattal kell majd kiállni.

A következő versenyszámokban rendezték meg a versenyt:  100 m, 400 m, 1500 m, távol, magas, rúd, hármas, súly, diszkosz, gerely, kalapács,

nehézkalapács és váltók.  Minden országból 2-2 előre kijelölt versenyző volt, de versenyen kívül még sok induló volt minden országból, még Svájcból is.

Érdekes , hogy férfi váltónál 200 év a nőinél 180 év volt a minimális összéletkor.

Az összesített csapatversenyt Ausztria nyerte. Az eredményeket és a verseny színvonalas programfüzetét a versenynaptárban találjátok, az általuk használt, nagyon praktikus korszorzó táblázatot pedig itt alatta vagy a letöltések rovatban találjátok.

Osztrák, működő korszorzó táblázat

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem régen kaptam meg a Tungli Jóska írását "Mozgásban" címmel. Nagyszerű, irodalmi színvonalú hitvallás az atlétikával kapcsolatos érzéseiről.

Úgy írta meg a Jóska, ahogy nagyon csak nagyon kevesen tudták volna, de ahogyan nagyon sokan mi is érzünk, amikor a rekortán közébe kerülünk. Nagyon sajnálom, hogy már nincs lehetőségem vele megbeszélni a leírt érzéseket, vágyakat, szorongásokat és örömöket. A Jóska elment, de itt hagyta nekünk a gondolatait. Nagyon tanulságos. Köszönjük.

"Mozgásban", írta Tungli József +

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A múlt héten pénteken volt Tungli József búcsúztató szertartása Veszprémben. Több száz barát és ismerős állt

megrendülten a temetőben. Egy nagyszerű embert, barátot és atlétát búcsúztattunk fájó szívvel. Jóska nagyon fogsz hiányozni. 

#

#

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A FORTUNA versenyén Kurunczi Zoltán az M75 korosztályban 2,82 m-el új EURÓPA CSÚCSOT ugrott!!!! 

A régi rekord 2,80 m volt. GRATULÁLUNK ZOLI!  Irány a világcsúcs szabadtéren is.! Ugye emlékszünk, hogy tavaly a fedett VB-n

éppen Budapesten javította meg a fedett pályás világcsúcsot. Jó lenne, ha egy kézben lenne a dolog...

A versenynaptárba felkerült a FORTUNA verseny eredménylistája. Jó böngészést az eredmények között.

A következő verseny a hétvégi Országos bajnokság, ahol remélhetőleg nagy mezőnyök, jó versenyek lesznek. Sok sikert, jó eredményeket mindenkinek.


Még fel sem dolgoztuk a szombati tragédiát és egy újabb megrázó, szomorú hír: Tóth Ferenc, a kitűnő szekszárdi diszkoszvető és barát is elhunyt. Két ilyen kiváló veterán atléta és jó barát eltávozása pótolhatatlan veszteség családjuk és barátaik számára. Emléküket örökké megőrizzük.

Tóth Feri Nekrológja itt olvasható.

 Tóth Ferenc temetése 2015. június 25-én 15:00 órakor lesz Szekszárdon az Újvárosi temetőben.



Megdöbbentő tragédia!


Vasárnap kaptam a hírt a Kovács Pista bácsitól, aki telefonon mondta el ezt a felfoghatatlan és tragikus hírt, hogy Tungli Jóska veszprémi sporttársunk a Szegeden megrendezett veterán távolugró versenye után rosszul lett és már nem tudtak rajta segíteni. Megdöbbentő, igazságtalan és nem lehet feldolgozni. Kedves feleségének és családjának szeretnénk  kifejezni együttérzésünket és részvétünket. A Jóska az egyik legjobb barátom volt nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is, nála sportszerűbb, kiváló ellenfelem soha nem volt a pályán, aki mindig őszintén és teljes szívből gratulált, ha jó eredményeket értem el, ő képes volt arra is például most márciusban, hogy az internet előtt ülve szorított értem a fedett pályás EB-n és akkor én éreztem, hogy szurkol nekem. Remélem és hiszem, hogy onnan fentről ezután és szorítasz értünk és mi majd ezt jó eredményekkel fogjuk Neked megköszönni.Jóska, Nálad rendesebb,kedvesebb és szimpatikusabb emberrel nem találkoztam, soha nem fogunk elfelejteni, nagyon-nagyon fogsz hiányozni mindenkinek, nyugodj békében. Barátod és sporttársad Kőrösi István

Tungli József a tavalyi Fortuna versenyen, ahol még együtt ugrottunk. Élt 67 évet.

#


A 2015.május 3.-án a Budapesti Honvéd pályáján megrendezendő Uri József és Farkas Balázs emlékverseny előtti beharangozó itt olvasható.

Szeretettel várunk minden atlétát, edzőket, családtagokat, szurkolókat vagy érdeklődőt a versenyen. Bárki kipróbálhatja magát

vagy a versenyszámokban vagy az ingyenes helyből ugró számokban.

Csak elkezdeni nehéz, de mindenkit megtapsolunk. Hajrá ugró atléták! Még tombola is lesz.


2015.május 1.-én Tatabányán a GEOTECH Szenior Szakága dobóversenyt rendez. A versenykiírás és az időrend megtalálható a versenynaptárban.

Jó versenyzést és szép időt kívánunk a majálison.


A hazai és nemzetközi veterán versenynaptár és az eredmények folyamatosan frissítve lesznek, ahogy beérkeznek az információk.

Ehhez várjuk mindenki segítségét: kiírásokat, eredményeket és egyéb hasznos információkat a korosigeoterv@gmail.com címre.


Speciális dobóversenyek  2015-ös versenynaptára

LSW-WTC Dobó Versenynaptár

A lengyelországi TORUN-ban rendezendő X. Szenior Atlétikai Fedett-pályás Európa-bajnokságra 2015. január 18-ig lehet nevezni.

A január 10-i regisztrációs állás szerint 10 atléta, 17 versenyszámban nevezett.
2014.12.09

Horvát és szlovén szenior versenyek

Versenykiírások

Összefoglaló a SZAMOSZ Fórumról

Bodó István beszámolója
Tungli József beszámolója
2014.12.09

Nyitrai Verseny 2014 eredmények

eredmények

Fortuna Verseny 2014 eredmények

eredmények (javított változat)

Országos Szenior Bajnokság, Budapest

időpont: július 19.
helyszín: Ikarusz pálya.
2014.07.08

verseny kiírás
nevezési lap

Szlovák Bajnoság eredményei

ide kattintva olvashatók

2014.07.08

Felhívás a Szlovák Bajnoságon való részvételre

szerző: Kőrösi István, veterán atléta

ide kattintva olvasható

2014.06.28

Szolvák Bajnokság, Nové Zámky / Érsekújvár

időpont: 2014 július 5.
helyszín: Štadión na Sihoti.

verseny kiírás

2014.06.24

Fortuna versenye, Budapest

időpont: augusztus 9.
helyszín: Ikarusz pálya.

verseny kiírás
időrend

2014.06.19

A második szlovák-magyar veterán válogatott viadal

július 5. Érsekújvár - július 19. Budapest

további részletek: itt.

2014.06.19

A szegedi verseny eredményei

Időpont: 2014. május 24.

Az eredmények letöltése

2014.06.12

Frissültek a rekordlisták

Mastersmisibá jóvoltából - Köszönjük!

Rekordok

2014.06.12

Szenior Atlétikai Club, Szekszárd
TÖRÖK SÁNDORNÉ és TÖRÖK SÁNDOR
dobó 5-próba és egyéni EMLÉKVERSENYE

Szekszárd, 2014.06.21.

Versenykiírás

2014.06.08